A legtöbben rosszul csinálják
Top 3 hiba, ami megakadályoz abban, hogy fenntartható eredményeket érj el

2014 meghatározó év volt az életemben.
Egyrészt nagy álmom teljesült, amikor közel 2 hónapot tölthettem Thaiföld egyik legszebb szigetén. Másrészt ebben az évben olvastam el életem első önfejlesztő könyvét, a Kiemelkedően sikeres emberek 7 szokását.
A könyvnek köszönhetően egy új ajtó nyílt meg előttem. Az elmúlt évek során pedig teljesen belemerültem az önfejlesztés világába.
A sok pozitívum ellenére idővel be kellett látnom valamit.
Minél több önfejlesztő könyvet olvastam, minél több tréningen vettem részt és minél több módszert próbáltam ki, annál inkább bebizonyosodott:
Bár sok tanács papíron nagyon jól hangzik, ritkán hoznak valódi eredményeket. Egyszerűen több bennük a marketing, mint a valódi, használható tartalom.
Természetesen nem azt mondom, hogy az önfejlesztés haszontalan lenne. Sőt, éppen ellenkezőleg, rengeteget adhat az ember életéhez, ha a megfelelő módszereket használja.
De legyünk őszinték. Sokan próbálnak eladni olyan „sikerrecepteket”, amik NAGYOT ígérnek, de keveset adnak.
Az utóbbi években pedig akkora lett a zaj, hogy ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni az önfejlesztés dzsungelében.
(Többek között ezért is fordultam idővel a teljesítménypszichológia és olyan tudományos módszerek felé, amik nem csak jól hangzanak, hanem bizonyítottan működnek.)
A cikk hátralévő részében megosztok 3 olyan hibát, ami nagyon gyakori az önfejlesztő körökben, és aminek az elkerülésével sok felesleges időt és erőfeszítést meg tudsz spórolni.

Mítosz #1: Fókuszálj a céljaidra és sikeres leszel
„Legyenek írott céljaid!” Nagyon sok önfejlesztő könyv foglalkozik különböző célkitűzési tanácsokkal és módszerekkel. Emellett elterjedt az a nézet, hogy a kiemelkedő eredmények eléréséhez a céljainkra kell fókuszálni.
Időről-időre azt látom, hogy hiába tűznek ki az emberek nagy célokat és hiába képzelik el, hogy milyen jó lesz, ha ezeket megvalósítják… sajnos itt vége szakad a folyamatnak.
Ezt talán az újévi céloknál lehet leginkább felismerni. Kezdetben még mindenki lelkes és motivált, hogy mostantól megváltoztatja az életét. Aztán eltelik néhány hét vagy néhány hónap, a kezdeti lelkesedés alább hagy és idővel minden visszatér a régi kerékvágásba…
Az igazság az, hogy az eredményeidnek nagyon kevés köze van ahhoz, hogy mik a céljaid. Sokkal fontosabb az, hogy milyen FOLYAMATOKAT használsz az elérésükhöz.
Az egyik probléma azzal, ha folyamatosan a céljaidra fókuszálsz, hogy a sikereid fogják meghatározni az érzelmi állapotod.
Ha elérsz valamit, örülsz majd neki (legalább is egy rövid ideig…). Ha pedig nem tartasz még ott, ahol szeretnél, akkor elégedetlen, türelmetlen és frusztrált leszel.
Ahelyett, hogy állandóan a célokkal és az eredményekkel foglalkozol, a folyamatokra koncentrálj, amik elvezetnek a céljaidhoz!
- Szeretnél lefogyni x kilót? Fókuszálj a heti edzésekre és az egészséges étkezésre!
- Szeretnél könyvet írni? Fókuszálj arra, hogy minden nap leírsz 500 szót!
- Szeretnél passzív jövedelmet? Fókuszálj vállalkozásod marketingjének fejlesztésére!
A célok persze fontosak, mert irányt adnak az életednek. De valószínűleg te sem akarsz azok közé tartozni, akik állandóan hajszolják a sikereket, de nem tudják élvezni az odáig vezető utat.

Mítosz #2: Csak dolgozz keményen és jönni fognak az eredmények
„HWAPO”, szól Hosszú Katinka egyik mottója. És valóban, a kemény munka tényleg kifizetődik, DE csak akkor, ha okosan csináljuk.
Az utóbbi időben számtalan motivációs videóval találkoztam, ami azt hangoztatta:
- „A legtöbb ember ott rontja el, hogy nem tűz ki elég magas célokat!”
- „Ha kiemelkedő eredményeket szeretnél elérni, akkor hatalmas lépéseket kell tenned!”
- „Ahhoz, hogy sikeres legyél heti 80+ órát kell dolgoznod!”
A felszínen ezek a kijelentések nagyon inspirálóak lehetnek, azonban figyelmen kívül hagynak egy nagyon fontos tényezőt.
Emberek vagyunk és nem robotok. Vagyis nem tudjuk magunkat egyik pillanatról a másikra átprogramozni. Nem tudjuk az eddigi 55%-os teljesítményünket csettintésre 110%-ra növelni.
Ha egyszerre akarunk túl gyorsan, túl sokat, gyakorlatilag minden porcikánk tiltakozni fog a változás ellen és szinte biztos, hogy túl sok akadályba fogunk ütközni.
Mindenki, aki próbált már életmódot váltani, megtapasztalta már ezt valamilyen formában.
- Hiába próbálsz tartani egy szigorú diétát, az ismerőseid és kollégáid nincsenek tekintettel az új étrendedre…
- Hiába szeretnél új napirendet kialakítani, a különböző elintéznivalók mindig bekavarnak a terveidbe…
- Hiába köteleződsz el, hogy minden este elmész futni, pár hét után, alig tudod rávenni magad a gyaloglásra is…
Persze egy ideig lehet, hogy képes leszel menedzselni a dolgokat. De ha jön egy rosszabb időszak vagy elfogy az energiád, nagyon hamar túlterhelt és stresszes leszel, és nem fogod tudni fenntartani az erőfeszítéseidet.
Egyszerűen nem várhatsz magadtól túl sokat, túl hirtelen.
A cél nem az, hogy kizsigereld magad, hanem az, hogy fenntartható eredményeket érj el. Ehhez pedig nem keményebb, hanem okosabb munkára van szükség.
A cél az, hogy legyen egy fegyelmezett terved, ami napról napra biztosítja, hogy a legfontosabb feladataidra koncentrálsz.
A kulcs a következetesség és a fenntarthatóság. Ha pedig lefektetted a stabil alapokat, fokozatosan elkezdheted növelni az erőfeszítéseid.

Mítosz #3: A produktivitási tippek jelentik a megoldást
A hagyományos “multis” szemlélet szerint a produktivitás arról szól, hogyan tudunk minél TÖBB feladatot besűríteni a naptárunkba, minél TÖBB dolgot elintézni és minél TÖBBET dolgozni.
Nem véletlen, hogy sokaknak már a produktivitás szó hallatán is ellenérzésük támad.
Kevesen tudják, de az időmenedzsmentet még az ipari forradalom idején találták ki arra a célra, hogy a futószalagnál álló munkások minél rövidebb idő alatt, minél több munkát végezzenek el.
Az én szememben viszont ez nem produktivitás, hanem kizsigerelés, és kötve hiszem, hogy te is ezt akarnád.
A VALÓDI produktivitás nem a „több”-ről szól, hanem arról, hogyan tudjuk a LEGFONTOSABB feladatokat KÖVETKEZETESEN, FENNTARTHATÓAN elvégezni.
Az elmúlt években számtalan produktivitási módszert kipróbáltam és be kellett látnom, hogy a többségük egyszerűen nem működik.
A legnépszerűbb produktivitási tippek jellemzően nagy cégeknél alkalmazott, szervezetfejlesztési tanácsok, amiket csak nagyon korlátozottan lehet a személyes életünkre vonatkoztatni.
Persze ezek között is vannak nagyon jó megoldások, a legtöbb viszont teljesen idegen a hétköznapi gyakorlattól.
Sajnos gyakran megtörténik, hogy valaki belevág egy bonyolult produktivitási technika alkalmazásába, de azt nem tudja hosszú távon fenntartani. Persze, lehet a produktivitási tippeket rosszul is használni, de sok esetben egyszerűen a módszerben van a hiba.
Természetesen, ha neked már vannak, bevált produktivitási megoldásaid, véletlenül se hagyj fel velük.
De elképzelhető, hogy korábban már több dolgot kipróbáltál, ami elsőre jól hangzott, de egyáltalán nem volt praktikus és fenntartható.
Felmerülhet a kérdés, hogy akkor mi a megoldás? Van egyáltalán olyan produktivitási tipp, ami hosszú távon is működhet és biztosítja az eredmények elérését?
A következő levelemben megosztok egy olyan módszert, ami egész biztos, hogy nagy előrelépést fog jelenteni. 😉