A legjobb eszközök
Amik produktívvá, fókuszálttá és kiegyensúlyozottá tették az életem

Pár nappal ezelőtt összefutottam néhány ismerősömmel és elkezdtünk arról beszélgetni, hogy ki milyen produktivitási módszereket használ, hogy a legtöbbet hozza ki a napjaiból.
Mivel úgy gondoltam, hogy ez másoknak is hasznos lehet, ezen az oldalon összegyűjtöttem azokat az eszközöket, alkalmazásokat és módszereket, amiket online vállalkozóként a legértékesebbnek találtam.
A felsorolt megoldások nem csak a hatékony munkában segítenek, hanem abban is, hogy energikusabb, fókuszáltabb legyek a nap folyamán és jobban összehangoljam a munkát a magánéletemmel.
(Ha bármilyen eszközt hiányolnál erről a listáról, vagy többet szeretnél megtudni róla, írj egy e-mailt, és rövid időn belül válaszolok.)
1. Olvasás
Évekig nem tekintettem az olvasást a munkámnak, de amióta átlagosan heti egy könyvet elolvasok, a produktivitásom megtöbbszöröződött és a vállalkozásom mellett a személyes életem is sokat fejlődött. (Ezért is állítottam össze egy olvasólistát azokról a könyvekről, amik megváltoztatták az életem.) Talán nem túlzás azt mondani, hogy az olvasás a legjobb produktivitási módszer ezen a listán. A papír alapú könyvek mellett nekem a következő applikációk segítenek a legtöbbet a rendszeres olvasásban.
- Audible – A legtöbbször, amikor vezetek, sétálok vagy takarítok, vagy valamilyen holt időm van, hangoskönyveket szoktam hallgatni. A kedvenc alkalmazásom az Audible, ahol számtalan könyv érhető el a legkülönbözőbb témákban, az üzleti-önfejlesztő könyveken át egészen a szépirodalomig. Kezdetben tartottam tőle, hogy más elfoglaltságok közben nem tudok majd jól figyelni a tartalomra, a tanulmányok szerint azonban a hangoskönyvek ugyan olyan hatékonyak, mint a fizikai társaik.
- Spotify – Amikor nem hangöskönyveket hallgatok, a legtöbbször Podcastokat fogyasztok. Igaz, hogy ezek a tartalmak kevésbé mélyrehatóak, mint a könyvek, mégis nagyon sokat lehet belőlük tanulni és számomra remek kikapcsolódást jelentenek. A Spotify-on számtalan Podcast érhető el, nagyon változatos témákban. A személyes kedvenceim közé tartoznak Joe Rogan és Tim Ferriss, akiknek a tartalmai gyakran felérnek 1-1 könyv elolvasásával.
- Pocket – A Pocket egy nagyon egyszerű alkalmazás, amit elsősorban arra használok, hogy ha valamilyen cikk vagy videó felkelti az érdeklődésem, de nem akarok vele azonnal foglalkozni, egy kattintással elmentem a „zsebembe”. Így nap végén könnyen elő tudom venni azokat a tartalmakat, amik érdekelnek, viszont nem szakítom meg velük a fókuszált munkát és más elfoglaltságokat.
2. Naplózás
A naplózás egy időtlen produktivitási eszköz. Saját magunknak írni egy remek módszer, hogy fejlesszük a koncentrációnkat, gondolatokat gyűjtsünk és prioritásokat állítsunk fel. Emellett a naplózás bizonyítottan segít a stressz kezelésben, a kreativitás fejlesztésében és az önismeretben. Számomra a következő eszközök váltak be a legjobban a naplózáshoz.
- Tollak – Talán jelentéktelennek tűnik, mégis a tollak az egyik legfontosabb eszközök a naplózásban. Az elmúlt években számtalan tollat kipróbáltam és ár érték arányban a Uni-ball zselés tollait találtam legjobbnak. Egy ideje már nem is használok mást. Amire érdemes figyelned, ha ilyen tollat választasz, hogy annak 0.7mm legyen a vastagsága, különben kényelmetlennek találhatod az írást. (Ez szerepel a megosztott linkben is.)
- Nagy fekete füzet – A „Nagy Fekete Füzetem” a legjobb helye a gondolataimnak, ami az elmúlt években az egyik kedvenc produktivitási eszközöm lett. Ebben a füzetben szoktam vezetni a heti terveimet, a napi teendőket, munkával kapcsolatos ötleteket. Emellett ide szoktam írni a személyes naplómat, mindmapeket készítek benne és még szokáskövetőként is használom. Én személyesen az A4-es méretű, keményfedeles füzeteket szeretem a legjobban. A kedvenc típusom a Canson 180° Artbook – 21×29,7 cm (A4) -t, ami egy igényes, strapabíró füzet és tökéletesen megfelel a céljaimnak.
- Evernote – Személy szerint a naplózásra és a jegyzetelésre is jobban szeretem a fizikai formátumot, mint a digitális megoldásokat. Ezért a legtöbbször a nagy fekete füzetembe vezetem a gondolataim. Ennek ellenére előfordul, hogy nincs nálam a füzetem vagy gyorsan szeretnék valamit feljegyezni. Szerencsére az okostelefonom és az Evernote mindig kéznél van, ezért sosem nem maradnak rendezetlen, elfelejtett gondolataim.
3. Tervezés/Rendszerezés
A tervezésre elsősorban a nagy fekete füzetemet használom. Ez a módszer jó alapot ad a napjaim szervezéséhez, viszont az összetettebb feladatok menedzselésére már nem alkalmas. A digitális eszközök viszont jó kiegészítőként működhetnek az analóg rendszerek mellett. Számomra a következő megoldások bizonyultak leghasznosabbnak.
- Google Calendar – A kutatások szerint, ha valamit beírsz a naptáradba, háromszor valószínűbb, hogy meg fogod valósítani a dolgot, mintha nem írnád bele! A naptár használatával produktívabbá és kiegyensúlyozottabbá teheted a napjaid, könnyebben összehangolhatod a munkát a magánélettel, ráadásul a halogatás leküzdésében is sokat segíthet. A személyes kedvencem a Google Calendar, ami egy egyszerűen kezelhető, rugalmas és mindenki számára elérhető eszköz.
- Notion – A Notion egy komplex, minden az egyben produktivitási megoldás, amiben gyakorlatilag végtelen a lehetőségek tárháza. Használhatod feladatok menedzselésére, a dokumentumaid rendszerezésére, naptárként, adatbázisok kezelésére, to-do listák összeállításához, jegyzeteléshez és még sok minden máshoz. A Notion egyetlen hátránya, pont az előnye. Túl sok jó dolog van benne, ezért idő, mire az ember kitapasztalja, optimalizálja a rendszereit. De ha ez sikerült, a Notion verhetetlen a maga területén.
- Todoist – Az elmúlt években számos tennivalólistát teszteltem és a Todoist volt az egyik legjobb applikáció, amivel eddig találkoztam. Számomra a tennivaló listák sokat segítenek az olyan hétköznapi dolgok elintézésében, mint például fodrász időpontot egyeztetni, befizetni egy csekket vagy bevásárolni. Ezen kívül nagyon jól működnek a vállalkozásomhoz tartozó feladatok menedzselésében is. Én kifejezetten szeretem az app letisztultságát és azt, hogy egyszerűvé és gyorssá teszi a feladatok hozzáadását.
4. Time Tracking
Az időm mérése nem része a napi rutinomnak, viszont egy nagyon hasznos módszer, amit alkalmanként elő szoktam venni. Ha észreveszem, hogy csökken a produktivitásom vagy kezd kicsúszni a kezeim közül az idő, a Rescue Time az egyik legjobb eszköz, ami emlékeztet rá, hogy visszavigyem a figyelmem a fontos dolgokra.
- Rescue Time – Az alkalmazás automatikusan méri, hogy mennyi időt töltöttél applikációkkal, szofterekkel, különböző dokumentumokkal, mennyit böngésztél weboldalakon, közösségi média oldalakon. A RescueTime az elmúlt években a kedvenc passzív időmérő alkalmazásom lett. Ha egyszer beállítod, gyakorlatilag meg is feledkezhetsz róla, egészen addig, amíg nem küld egy heti összesítőt arról, hogy mivel töltötted az időd az adott héten. Készülj fel, hogy sokkoló lehet utólag visszanézni, hogy mivel mennyi időt töltöttél. Az applikáció segítségével, viszont sokkal tudatosabb lehetsz az időpazarló tevékenységekkel és könnyebben szabadulhatsz tőlük.
- Google Calendar – Időnként szeretem saját magam dokumentálni azt, hogy mivel mennyi időt foglalkozok. Korábban voltak kísérleteim a Toggl –el, de ez nekem nem vált be annyira. Helyette létrehoztam a Google Calendaromban egy „Tracking” naptárat, és minden feladatot manuálisan beírtam.
5. Fókuszált munka
Az életünkben számtalan dolog van, ami kizökkent és eltereli a figyelmünket a fókuszált munkáról. A legnagyobb ellenség kétség kívül az internet: a folyamatos értesítések, e-mailek, hírek, YouTube, közösségi média. Amikor egy projecten vagy fontos feladaton dolgozok, szeretnék 100%-osan a munkára koncentrálni és nem szeretném, hogy bármi elterelje a figyelmem. Ennek érdekében a következő eszközöket használom, amik valóban működnek.
- Freedom – A Freedom egy blokkoló alkalmazás, aminek a célja, hogy kizárja a zavaró tényezőket és azokra a dolgokra fókuszáljak, ami valóban számít. Az alkalmazáson belül kiválaszthatod, hogy milyen oldalakat vagy appokat szeretnél blokkolni. Beállíthatsz különböző időszakokat, amikor nem szeretnél hozzáférni a választott alkalmazásokhoz. Ha pedig hardcore megoldásokat szeretnél, akár az egész internet hozzáférésed is letilthatod. Igaz „időpazarlás gyilkos” megoldás.
- Headspace – Az elmúlt években számos tanulmány és kutatás bizonyította, hogy akár napi 10 perc meditáció is sokat javíthat a fizikai és mentális állapotunkon. A rendszeres meditálás nekem is sokat segített, hogy a munkában és magánéletemben is nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb és fókuszáltabb legyek. A Headspace-t azért is szeretem, mert alapvetően tudományos és gyakorlatias oldaláról közelíti meg a meditációt és nem erőltet semmilyen vallási vagy spirituális vonalat.
5. Pénzügyek
A pénzügyek mindenkit érintenek, sokan mégis nagyon rosszul bánnak az anyagiakkal. Az egyik legjobb módja a pénzügyi tudatosság fejlesztésének a bevételek és kiadások rendszerezése.
- Monefy – Sokáig Excel táblázatban vezettük a költségeinket és a bevételeinket, ennek a módszernek viszont megvannak a korlátai. Ezért az elmúlt években áttértünk át a Monefy-ra, ami a kedvenc pénzügyi applikációm lett. A Monefy az egyik legegyszerűbb költségvetési alkalmazás. A kezelése gyors és egyszerű. Pár kattintás és már be is írtad az aktuális tételeket. Ezen kívül kifejezetten szeretem az app letisztult megjelenését, és azt, hogy mindig kéznél van.
Több eszközt szeretnél?
Nézd, a legtöbb ember túlbonyolítja a produktivitást és teljesen feleslegesen használja a különböző megoldásokat. Én ennek nem vagyok a híve.
Valójában a túl sok technológia csak visszafogja a személyes hatékonyságot.
A produktivitás célja nem az, hogy túlzsúfold magad applikációkkal és feladatokkal, hanem az, hogy a legfontosabb dolgokkal, következetesen haladhass.
Fókuszálj arra, hogy el legyenek intézve a dolgok, és kizárólag olyan eszközöket használj, amik leginkább támogatják az életed!
További hasznos tartalmakért csatlakozz hozzánk a Produktivitás & Mindset Clubba, ahol rendszeresen osztok meg videókat és bejegyzéseket produktivitás, szokások és személyes fejlődés témákban.