30 könyv, ami megváltoztatta az életem
Ha van olyan szokás, amiben a legtöbb kiemelkedő eredményt elért ember osztozik, akkor az az olvasás. Sok olvasás.
Hihetetlen belegondolni, hogy 4-5000 forintért és pár óráért cserébe olyan tudáshoz és gondolatokhoz juthatunk hozzá, amiken mások évekig vagy akár egy életen át dolgoztak.
Sajnos a legtöbb ember mégis keveset olvas.
Pedig az olvasás nem csak műveltebbé, okosabbá és gazdagabbá tesz, de remek ötleteket és sok inspirációt is adhat az életünkhöz.
“A reader lives a thousand lives before he dies . . . The man who never reads lives only one.” – George RR Martin.
Megdöbbentő visszagondolni, hogy egészen egyetemista koromig nem szerettem olvasni. Ennek a legfőbb oka, hogy egyszerűen nem akadtak a kezembe olyan könyvek, amik igazán érdekeltek volna. Sőt, egy-egy kötelező olvasmány majdnem meg is utáltatta velem a könyveket.
Szerencsére amióta felfedeztem a nekem való könyveket, nagyon sokat fejlődtem ezen a téren, és évente több, mint 20-30 könyvet is elolvasok.
Az alábbi listában összegyűjtöttem azokat a könyveket, amik a legnagyobb hatással voltak rám és túlzás nélkül megváltoztatták az életemet.
Többek között ezek a könyvek tették lehetővé, hogy felépítsek egy sikeres vállalkozást és egészséges, produktív, kiegyensúlyozott életet éljek.
Ez az olvasólista azoknak szól, akiknek nincs idejük a felszínes könyvre.
A könyvek kizárólag olyan gondolatokat tartalmaznak, amik nem csak jól hangzanak, hanem a gyakorlatban is működnek.
(A felsoroltak közül több könyv csak angol nyelven érhető el, de amelyik itthon is megjelent, ott feltüntettem a magyar címet.)
Robert Greene: A Kiválóság Hatalma
Mi a közös Leonardo da Vinci, Charles Darwin, Mozart, a Wright fivérek, Benjamin Franklin és Thomas Edison életében?
Röviden a „mastery”, vagyis mindannyian mesteri szintet értek el a maguk területén.
Robert Greene közel 50 kiválóság élettörténetén keresztül mutatja be azokat a tulajdonságokat, élet stratégiákat és szemléletmódot, amik lehetővé tették a maguk nemében páratlan eredmények elérését.
Az élettörténeteken kívül a könyv leírja azt is, hogyan tudjuk mindezt a saját életünkre vonatkoztatni. Hogyan tudunk mi magunk is a kiválóság útjára lépni, annak minden szépségével és nehézségével együtt.
„A kiválósághoz vezető út türelmet igényel. 5-10 éven át az útra kell fókuszálnod, mielőtt learathatod az erőfeszítéseid gyümölcsét… Tartós sikerre és pénzre nem azok tesznek szert, akik ezekre célként tekintenek, hanem azok, akik a tudásra és az életük kiteljesítésére koncentrálnak.”– Robert Greene
Carol S. Dwack: Szemléletváltás
Carol S. Dweck, a Stanford Egyetem pszichológiaprofesszora és a világ egyik vezető teljesítménykutatója.
Könyvének fő gondolata, hogy kevésbé a tehetségünktől és született képességeinktől függ, hogy elérjük-e a céljainkat, sokkal inkább a szemléletmódunk az, ami meghatározza az eredményeinket, elégedettségünket és jólétünket.
A fő kérdés, hogy rögzült vagy fejlődési szemlélettel tekintünk a világra?
Carol Dweck számos kutatással, szemléletes és gyakorlati példával (sportolók, vezetők, tanárok) bizonyítja szemléletmódunk hatását a munkánkra és a magánéletünkre.
Hogyan kezeljük a veszteségeket, hogyan vészeljük át az életünkben a hullámvölgyeket, mennyire vagyunk kitartóak és motiváltak a nehezebb időszakokban?
Az elsők között volt ez a könyv, amit a teljesítménypszichológia témakörben olvastam és címéhez hűen számomra valóban nagy szemléletváltást hozott.
James Clear: Atomi Szokások
Régóta követem James Clear blogját, ami talán az egyik legjobb teljesítménynöveléssel, produktivitással és szokásformálással foglalkozó „tudástár”.
Ezért nagy izgalommal és még nagyobb elvárásokkal kezdtem el olvasni James Clear első könyvét is.
Az Atomi Szokások nem kevesebbet ígér, mint megtanít megszabadulni a rossz szokásainktól, és megtanít jó szokásokat kialakítani. Ráadásul mindezt egyszerűen, bizonyított módszerek segítségével.
Ki ne szeretne rendszeresebben sportolni, többet olvasni vagy felhagyni a halogatással?
Sok könyvvel ellentétben az Atomi Szokások nem csak nagyot ígér, hanem be is váltja az ígéreteit.
Az Atomi Szokások messze a legjobb könyv, amit életmódváltással kapcsoltban olvastam. Tele van praktikus tanácsokkal, szemléletes példákkal, bizonyítottan működő módszerekkel és remek történetekkel.
„Egy kicsivel jobb, vagy rosszabb döntést hozni, jelentéktelennek tűnik az adott pillanatban, de ezekből a pillanatokból áll az életed, és idővel ezek a választások határozzák meg, hogy ki vagy és ki lehetnél.”
Kötelező olvasmány, ha maradandó változásokat szeretnél az életedben.
David Goggins – Can’t Hurt Me
Nem is emlékszem mikor volt rám utoljára ilyen nagy hatással egy könyv.
Az életrajzi történet röviden arról szól, hogyan küzdötte fel magát David Goggins egy végtelenül hátrányos helyzetből előbb Navy SEAL-lé, majd a világ egyik legkeményebb ultra atlétájává.
A Can’t Hurt Me egy hiteles, nyers és kíméletlenül őszinte könyv, ami magasan kiemelkedik a legtöbb motivációs könyv közül.
David Goggins életútja nagyon sok inspirációt adhat, hogy mit érhet el egy ember, ha fejben rendbe teszi magát és kitartóan, keményen dolgozik a céljaiért.
„Mindenki gyors megoldást akar, mint a 6 perces hasizom… persze lehet, hogy így is lesznek részeredmények, de ezek az eredmények nem lesznek tartósak. A valódi eredményekért meg kell szenvedni. Ezt mindenkinek be kellene vésni az agyába, hogy emlékezzen rá, ha nehéz idők jönnek…” – David Goggins
A nehéz idők elkerülhetetlenek, Goggins könyve viszont felkészít rá, hogy hogyan küzdjünk velük és hogyan győzedelmeskedjünk a legkeményebb helyzetek fölött is.
Ryan Holiday: Az Ego az Ellenség
Kevés könyv van, amit többször ajánlottam az ismerőseimnek, mint az Ego az ellenséget.
Ez a könyv az ego-ról szól (nem a Freudi értelmezésben), ami megszámlálhatatlan karriert tett tönkre és nagyon sok embert akadályozott meg abban, hogy megvalósíthassa a személyes céljait.
„Félünk hibázni és veszíteni, mert azt gondoljuk, hogy a bukások rólunk szólnak. Pedig nem. A sikerek sem. A kudarc azt üzeni, hogy van esély fejlődni és jobban megérteni magunkat.” Ryan Holiday
Ryan Holiday világsikerű könyve megmutatja, hogyan ismerheted fel döntéseid, cselekedeteid mögött a saját egodat, amely sokszor arra kényszerít, hogy az érdekeid ellen dönts.
Készülj fel a csatára, mert az ellenség már lesben áll!
Steven Pressfield: A Művészet Háborúja
Nehezen veszed rá magad a tanulásra? Halogatod az edzést, hogy egészségesebb életmódra válts, új emberekkel ismerkedj meg vagy pozitív szokásokat alakíts ki?
Akkor ismered az ellenállást.
Bár a könyv alapvetően a művészetről, a kreativitásról és az alkotói kihívásokról szól, számtalan olyan gondolatot tartalmaz, amit az élet más területein is tudsz kamatoztatni.
Pressfield rendkívül stílusos könyvében elkalauzol a kreatív feszültség, vagyis ahogy ő nevezi, az “ellenállás” világába.
Ez az, ami megakadályoz abban, hogy amatőrből profivá válhass. Ez az, ami megakadályoz abban, hogy kibontakoztathasd a lehetőségeid és megvalósíthasd a céljaid.
Ha nem küzdöd le ezt a feszültséget, akkor folyamatosan benned lesz a félelem, hogy hibázhatsz, szabotálni fogod magad, vagy bele se kezdesz azokba a dolgokba, amikről egyébként tudod, hogy fontos lenne.
Steven Pressfield segít, hogy leküzd ezt az ellenállást.
MJ DeMarco: Gyorsítósáv a Milliókhoz
A Gyorsítósáv a milliókhoz alapvetően egy üzleti könyv, mégis sokkal több van benne, mint a címe sugall.
Ez nem egy újabb sikerkönyv, arról, hogyan legyünk gyorsan és egyszerűen gazdagok és boldogok. Sokkal inkább egy szemléletmódról szól, pénzügyi tudatosságról, hosszú távú gondolkozásról, döntéseink következményeiről, tele értékes, praktikus és gyakorlatias ötletekkel.
A könyv sok olyan köztudatban lévő mítoszt lerombol arról, hogyan tudunk jólétet és bőséget teremteni az életünkben.
Összegyűjti, hogy milyen hazugságokat hisznek el az emberek, ami visszatartja őket a sikertől, és mit kell tennie azoknak, akik szeretnének előre lépni, többet kihozni az életükből.
Az út nem könnyű (ha az lenne, mindenki ezt csinálná), cserébe nagyon kifizetődő. MJ DeMarco nagyszerű könyvében végig vezet, hogyan tudod mindezt a saját életedben is megvalósítani.
Jordan Peterson – 12 Szabály az élethez
Amikor először hallottam a könyvről rögtön az ugrott be, hogy sok minden jól jönne az életembe, de még 12 szabályra biztosan nincs szükségem.
Szerencsére, amikor már a sokadik ismerősöm ajánlotta a könyvet, túlléptem a címmel kapcsolatos ellenállásomon és 3 nap alatt elolvastam.
A könyv azonnal felugrott a Top 30-as olvasólistámra.
Jordan Peterson klinikai pszichológus, a Torontói Egyetem professzora. Könyvének fő témája, hogyan kerülhetjük el, hogy eluralkodjon az életünkben a káosz.
- Mit tehetünk azért, hogy felülkerekedjünk a negatív gondolatainkon?
- Mit tehetünk azért, hogy felálljunk, ha válságba kerültünk?
- Összességében véve, hogyan tegyük rendbe az életünket?
Jordan Peterson könyvében olyan egyetemes értékeket ad át, amikre igazából csak bólogatni lehet. Mégis mindezt olyan újszerű megközelítésben teszi, ami messze kiemeli a klasszikus önfejlesztő irodalom közül.
Yuval Noah Harari: Sapiens
A Sapiens az egyik legjobb könyv, amivel valaha találkoztam.
Emlékszem, amikor elkezdtem olvasni, végig úgy éreztem, hogy szétrobban az agyam annyi meglepő ötlettel és szemléletformáló gondolattal találkoztam már az első fejezetekben.
“You could never convince a monkey to give you a banana by promising him limitless bananas after death in monkey heaven.”
Természetesen a könyv sokkal többről szól, mint őrült ötletekről és érdekes történelmi eseményekről.
A Sapiens nem kisebb feladatra vállalkozik, mint arra, hogy 443 oldalban összefoglalja az emberiség történelmét.
Hogyan jutottunk el a gyűjtögető életmódot folytató ősemberektől, az atombomba feltalálásán át egészen a cyborgokig.
Természetesen a küldetés lehetetlen. 40.000 oldal is kevés lenne a feladathoz, a könyv mégis eléri a célját.
A Sapiens megtanít gondolkodni. Megtanít arra, hogy megkérdőjelezzük a status quo-t és összefüggéseiben lássuk a dolgokat.
Éppen ezért számomra a Sapiens nemcsak egy érdekes történelemkönyv, hanem egy szemléletformáló olvasmány is, ami segít jobban kiigazodni az „élet dzsungelében”.
Dr. Stephen R. Covey: A Kiemelkedően Eredményes Emberek 7 Szokása
Ez a könyv túlzás nélkül teljesen megváltoztatta az életemet.
A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása volt az első önfejlesztő – üzleti könyv, amit valaha olvastam (ezért elképzelhető, hogy elfogult vagyok). Utólag azonban nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy elsőre nem valami más sikerkönyvet vettem a kezembe.
Lássuk be, tele a padlás olyan könyvekkel, amik sikert, pénzt, boldogságot ígérnek, cserébe nem sokat adnak, és ha valaki nem elég figyelmes, könnyen egy “boldogság-siker hajhász” tévútra is kerülhet.
Ne tévesszen meg senkit a könyv címe. Ez a könyv valódi értékekről és olyan alapelvekről szól, amik valóban működnek, 30 éve is megállták a helyüket és 30 év múlva is ugyanolyan aktuálisak lesznek.
„Hiszem, hogy a személyes kiválóság alapvető forrása az integritás. Akkor lesz nyugodt a lelkiismereted, ha az igaz elvekkel, és értékekkel harmóniában van az életed, nem pedig fordítva.” Stephen Covey
Cal Newport: Digital Minimalism
Szerintem, ezt a könyvet nagyon sok embernek el kellene olvasnia! A digitális világ kihívásai szinte mindenkit érintenek, mégis kevesen foglalkoznak vele.
Az okostelefonok és a közösségi média olyan szinten felpörgették az életünket, amit az agyunk evolúciós okokból nem tud „normálisan” feldolgozni.
A 0-24 órában bejövő üzenetek, értesítések és a végtelen információ hatására nem csak egyre szétszórtabbak és stresszesebbek vagyunk, hanem könnyen függővé is válhatunk.
Ezért is fontos tudatosan használni az okos eszközöket, és meghúzni azokat a határokat, hogy azok minket szolgáljanak, és nem mi szolgáljuk azokat.
A digitális minimalizmus egy olyan technológiai filozófia, aminek a célja, hogy az online töltött időnket kizárólag olyan gondosan kiválasztott tevékenységre koncentráljuk, amik leginkább támogatják az életünket.
Az elmélet mellett a könyv számos példát és gyakorlatias ötletet ad ahhoz, hogyan tegyünk rendet a digitális életünkben.
Jim Loehr, Tony Schwartz: The Power of Full Engagement
„Életünk legfontosabb mérőszáma nem az, hogy mennyi időt töltünk el ezen a bolygón, hanem hogy mennyi energiát tudunk belerakni a rendelkezésre álló időnkbe…” Jim Loehr & Tony Schwarz
Az idő és a pénz nagyon fontos erőforrás, az energiaszintünk még ezeknél is fontosabb.
Ha nem mozgunk eleget, rossz kajákat eszünk, nincs rendben az alvás, nincsenek minőségi kapcsolataink és olyan minőségi programok, amik valóban feltöltenének, akkor messze nem fogjuk tudni kiaknázni a lehetőségeinket.
A rendelkezésre álló energia az egészségünk, teljesítményünk és a jólétünk alapja. Megfelelő energiaszint hiányában az időnkből sem fogjuk tudni kihozni a maximumot.
Nekem kifejezetten tetszett, hogy a könyv számos kézzelfogható példán és kutatáson keresztül mutatja be, hogyan tudjuk optimalizálni a teljesítményünket és a mindennapjainkat.
Erősen ajánlott olvasmány azoknak, akik az életük minden területén csúcsteljesítményre törekednek!
Anders Ericsson: Csúcsteljesítmény
Mi tesz valakit kiemelkedően eredményessé a maga területén? Mi tesz valakit élsportolóvá, sakk nagymesterré, világhírű hegedűvésszé vagy sikeres vállalkozóvá?
Anders Ericsson a világ egyik vezető teljesítménykutatója, könyvében bemutatja azt a fejlődési módszert, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki a legjobbak közé kerülhessen.
Attól még, hogy valaki sokat dolgozik, nem jelenti azt, hogy egyre jobbá válik munkájában, vagy előre tud lépni a karrierjében.
A kiemelkedő eredmények eléréséhez nem elég a már meglévő tudásunkat ismételgetni, a készségeink folyamatos fejlesztésére és elmélyült munkára van szükség, ami sosem lesz gyors és kényelmes folyamat.
Anders Ericsson lépésről lépésre leírja, mik a feltételei a kiemelkedő teljesítmények és hogyan tudod mindezt a gyakorlatba ültetni a saját területeden.
Viktor Frankl: Mégis mondj igent az életre!
Huh, ez a könyv akkorát ütött, hogy azóta is nehezen térek magamhoz. (Természetesen a legjobb értelemben.)
Viktor Frankl egy koncentrációs táborokat megjárt pszichiáter. Könyvében részletesen beszámol a táborok borzalmairól és a személyes küzdelmeiről, miközben arra a kérdésre keresi a választ, hogy mi az élet értelme?
Tudom, ezek alapján nehéz elképzelni, de a Mégis mondj igent az életre egy végtelenül felemelő könyv.
Az önfejlesztés a legtöbbször csak arról szól, hogyan lehetünk hatékonyabbak, eredményesebbek és boldogabbak.
Ezek persze fontos dolgok, azonban az életünknek vannak mélyebb rétegei is.
Frankl szerint az életünk nem csak a sikerek és a boldogság kereséséről szól, hanem a szenvedés is az alapvető része.
Számomra a könyv legfontosabb gondolata, hogy bár a szenvedést nem kerülhetjük el, azt azonban eldönthetjük, hogy milyen módon viszonyulunk hozzá, és találunk-e benne értelmet.
Viktor Frankl könyve nem egy hétköznapi olvasmány és nem is egy könnyű darab. Mégis olyan mély igazságokat tartalmaz, amiért azt gondolom, hogy mindenkinek érdemes elolvasnia.
Martin Seligman: Élj boldogan!
Martin Seligman kíméletlenül leszámol azokkal a boldogságmítoszokkal, amik annyira beszivárogtak a mindennapjainkba.
Manapság a legtöbben a boldogságot a pozitív érzésektől, a testi élvezetektől, a sikertől és a különböző fogyasztói cikkek halmozásától várják.
A probléma ezzel mindössze annyi, hogy ezáltal csak még kiüresedettebbek és boldogtalanabbak lesznek az emberek.
A valódi boldogsághoz (vagy ahogy Martin Seligman nevezi – jóléthez) egészen más út vezet. Elengedhetetlen, hogy fontos célokkal és minőségi kapcsolatokkal rendelkezzünk, és éreznünk kell azt is, hogy haladunk az életünkben. Igen, még akkor is, ha ez nehézségekkel jár!
Az Élj boldogan egy nagyon érdekes és inspiráló könyv arról, hogyan tudunk egy elégedett életet élni, ahelyett, hogy állandón boldogok akarnánk lenni.
Cal Newport: Deep Work
Bevallom volt idő, amikor felszínes munkát végeztem. Egyszerűen képtelen voltam hosszú távon egy dologra koncentrálni, mert valami mindig megzavart.
Vagy elkalandoztak a gondolataim, vagy jött egy bejövő üzenet, vagy egyszerűen unatkoztam és elkezdtem mással foglalkozni.
Utólag bele sem merek gondolni, hogy ez mennyire rossz hatással volt a produktivitásomra és az eredményeimre. De valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül.
Cal Newport szerint:„Az elmélyült munkára való képesség egyre ritkább, ezzel egy időben egyre értékesebb készség a mai társadalomban. Ennek következményeként, azon kevesek, akik el tudják sajátítani ezt a skillt jelentős előnyre tehetnek szert a munkában és az élet minden területén…”
Felszínesen dolgozni könnyű, azonban ritkán vezet jó eredményekhez. Elmélyült munkát végezni nehéz, de rendkívül kifizetődő.
Ezt tapasztalatból tudom, mert a könyv nagyon sokat segített abban, hogy „megeddzem” az agyam, megtanuljak egy dologra koncentrálni és elsajátítsam az elmélyült munka művészetét.
Nathaniel Branden: Az önbecsülés 6 alappillére
Sok ember rendelkezik nagy elméleti tudással, mégsem tud igazán érvényesülni a munkájában/magánéletében.
Hiába vannak valakinek nagy tervei, stabil önbecsülés hiányában előbb utóbb szabotálni fogja magát vagy bele sem kezd a céljai megvalósításba.
Ha nem hisszük el magunkról hogy képesek vagyunk valamire, nem is fogunk érte valódi erőfeszítéseket tenni. Miért is pazarolnánk feleslegesen az időnket és energiánkat, ha tudat alatt úgy hisszük, úgysem sikerülhet?
A valódi önbecsülés nem attól függ, hogy mekkora a kocsid, mennyi pénz van a bankszámládon vagy mennyit mondogatod a tükör előtt azt, hogy „szeretem magam”.
A valódi önbecsülés alapja, hogy mennyire hozunk tudatos döntéseket az életünkkel kapcsolatban, vállaljuk-e a felelősséget a tetteinkért, tudjuk e érvényesíteni a véleményünket és mennyire élünk összhangban az értékeinkkel.
Valódi önbecsülést építeni pedig nem lehet máshogy, mint rengeteg idővel és kitartó gyakorlással.
Tim Ferriss: 4 órás munkahét
Olyan régen olvastam már a 4 órás munkahetet, hogy amikor elkezdtem megírni az összefoglalóját, egy pillanatra el kellett gondolkodnom azon, hogy miért is akartam feltenni a listára.
Aztán beugrott, miért is imádtam ezt a könyvet.
Ez is egyike volt azoknak az első könyveknek, amit önfejlesztés témában olvastam és nagyon sok szempontból szemléletformáló volt.
Amellett, hogy tele van praktikus produktivitási tippekkel, a legfontosabb üzenete nekem mégis az volt, hogy lehet máshogy is élni, mint a legtöbben.
Lehetséges a saját szabályaink szerint élni, és lehetőség van egy olyan életstílust megvalósítani, ahol azzal foglalkozunk, amivel szeretnénk, onnan ahonnan szeretnénk, akkor, amikor szeretnénk.
Számomra valahol mindig is ez volt a legvonzóbb a vállalkozó-szabadúszó létben.
Tim Ferriss pedig a következő szintre emelte a tétet azzal, hogy leírta, hogyan tudjuk mindezt heti 4 órában megvalósítani.
Jim Paul: What I Learned Losing A Million Dollars
A könyv szerzője, Jim Paul az álom életét éli. Rövid idő alatt jut el nagyon magas pozícióba, sikert sikerre halmoz, gondtalan családi életet él és persze dől hozzá a pénz. Azután mindent elveszít.
A könyv első fele egy végtelenül szórakoztató sztorival indul a főhős felemelkedéséről és bukásáról.
A könyv második fele pedig azt elemzi, hogy milyen döntések és mentális mentális folyamatok vezettek oda, hogy Paul elveszítse a munkáját, a hírnevét, az összes pénzét és majdnem a családját is.
A pénzügyi veszteségek kezelése, a sebezhetetlenség érzése, az irracionális kockázatvállalás és az optimális ítélőképesség elvesztése mellett sok más pszichológiai tényezőt is górcső alá vesz a könyv.
Annak ellenére, hogy engem nem foglalkoztat annyira a tőzsde világa, a könyv mégis nagyon tanulságos volt és sok helyen magamra ismertem a mindennapi döntésekben is.
Walter Mischel: Pillecukorteszt
Egy pillecukor most vagy két pillecukor 20 perc múlva?
Dióhéjban erről szólt Walter Mischel gyerekekkel végzett tesztje, ami elsőként kutatta az akaraterő és érzelmi kontrollra való képesség hosszú távú hatását. Az eredmény pedig az egész világot megdöbbentette.
Manapság egy olyan társadalomban élünk, ahol minden az „azonnali kielégülésről” szól.
A gyorséttermek, a közösségi média, a pornó, a sorozatok és videójátékok (és még sorolhatnám) mind olyan dolgok, amik meghatározzák a mai fiatalok mindennapjait és azt a célt szolgálják, hogy MOST legyenek jó érzéseink.
A Pillecukor tesztből viszont tudjuk, hogy az „azonnali kielégülésre” törekvés jelentősen rontja az esélyét annak, hogy sikeres és boldog életet éljünk.
A könyv egy tudományos alapokon nyugvó, izgalmas utazás az elménk működésébe.
Hogyan tudjuk kontrollálni az érzelmeinket és ellenállni a rengeteg kísértésnek? Hogyan tudunk jobb döntéseket hozni és jólétet teremteni az életünkben?
„A Pillacukorteszt egy személyiségformáló és magával ragadó mű korunk egyik legnagyobb pszichológusától.” Carol S. Dweck
Csíkszentmihályi Mihány: Flow
Mark Manson: The Subtle Art of Not Giving a F*uck
Ez a könyv nagyon kilóg a legnépszerűbb és a csapból is folyó, sikerrel, pozitív gondolkozással és boldogsággal foglalkozó önfejlesztő könyvek közül. És pont ez a jó benne.
Az élet nem mindig könnyű, sőt sokszor kifejezetten nehéz és kemény. Egyik kihívás jön a másik után, rengeteg a bizonytalanság, sokszor nagy a nyomás és néha történnek rossz dolgok.
Mark Manson rendkívül sajátos humorral fejti ki a gondolatait, arról, hogy az ember nem tökéletes, az élet pedig nem mindig habos torta. Ez van. Minél kevesebbet stresszelünk ezen, annál jobban tudjuk magunkat érezni a derűsebb időszakokban.
A lényeg, hogy megtaláljuk azokat a dolgokat, amikre érdemes időt és energiát fordítani, és le tudjuk sz*arni azokat a dolgokat, amik teljesen lényegtelenek vagy nem tudunk változtatni rajtuk.
Jared Diamon: Háborúk, járványok, technikák
Meglepő lehet, hogy egy tudományos- ismeretterjesztő könyv is felkerült a listára. A Háborúk, járványok, technikák mégis olyan nagy hatással volt rám, hogy nem tudtam lehagyni róla.
Jared Diamon Pulizer díjas műve többek között olyan kérdésekre keresi a választ, hogy:
- Miért az eurázsiai népek hódították meg a világ nagy részét, és miért nem az őslakos ausztrálok, amerikaiak vagy afrikaiak gyarmatosították
Európát? - Mi az oka annak, hogy egyes országok gazdagok,
mások pedig szegények? - És egyáltalán, milyen tényezők befolyásolták egyes nemzetek sikerességét?
Felmerülhet a kérdés, hogy miért is tetszett annyira ez a könyv?
Elsősorban azért, mert megtanított szélesebb perspektívában gondolkodni, felismerni a nagyobb összefüggéseket és a dolgok mélyére látni.
Ha kiemelkedő sikerekről hallunk általában a tehetség, a kemény munka vagy a szerencse jut az eszünkbe.
Valójában a legtöbbször ez csak a felszín és a „mélyben” számtalan láthatatlan tényező befolyásolja az életünket.
A Háborúk, járványok, technikák egy rendkívül érdekes és elgondolkodtató könyv, ami teljesen más megközelítésbe helyezheti azt, amit az emberi fejlődésről és teljesítményről gondoltunk.
Ray dalio: Elvek
Ray Dalio korunk egyik legsikeresebb vállalkozója. Ő a Bridgwater Associates, a világ legnagyobb hedge fundjának az alapítója. Jelenleg a világ 79. leggazdagabb embere.
Üzleti és személyes sikereit mégsem kiváló szakértelmének tulajdonítja, hanem az évek során lefektetett elveinek köszönheti.
Vállalatának működését például radikális őszinteség és nyitottság jellemzi.
Az alkalmazottakat kritikus gondolkodásra ösztönzik. Mindenki nyíltan felvállalhatja a véleményét, szabadon lehet hibázni, a hibákat viszont sohasem szabad elhallgatni.
Ray Dalio könyvében megosztja azokat az „élet- és munkaelveit”, amelyek segítették abban, hogy egy teljesen átlagos középosztálybeli srácból napjaink egyik legsikeresebb vállalkozója legyen.
Könyvének fő üzenete, hogy mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy olyan alapelveket fektessen le, amik segítenek egy eredményesebb, kiteljesedettebb élet felépítésében.
Ami nekem különösen tetszett a könyvben, hogy Ray Dalio maximális alázattal, teljes transzparenciával és valódi segítő szándékkal osztja meg a gondolatait.
Nem akar meggyőzni. Nem akar semmit eladni. Egyedül azokat az elveket szeretné átadni, amelyek őt és a vállalatát is a világ legjobbjai közé juttatták.
Daniel Goleman: Fókusz – Út a kiválóság felé
„A fókusz az új IQ” – Ezt még évekkel ezelőtt hallottam az egyik mentoromtól, és egyre inkább tapasztalom, hogy mennyire igaz ez az állítás.
Hiába vagy okos és tehetséges és hiába vesz körül támogató környezet, ha rendszeresen elaprózod a figyelmed, nem fogsz egyről a kettőre jutni.
A technológiának köszönhetően a legtöbben mégis nagyon szétszórtak és sokan érzik úgy, hogy pont azokra a dolgokra nem jut elég idő, amire kéne.
Egy olyan világban élünk, ahol a hírportáloktól kezdve, a Netflixen át egészen az influenszerekig, mindenki a figyelmünkért harcol.
Nagyon nem mindegy tehát, hogy mire fordítjuk a figyelmünket ebben a nagy zajban.
Ahogy Daniel Goleman fogalmaz: „A jól megélt élet, az iskolai és a munkahelyi siker, de még a globális problémák kezelése is azon múlik, mire és hogyan figyelünk, vagyis hogyan irányítjuk a fókuszunkat.”
Azért is szeretem ezt a könyvet, mert amellett, hogy számos izgalmas kutatást és praktikus gondolatot tartalmaz, folyamatosan emlékezetet rá, hogy azokra a dolgokra irányítsam a figyelmem, amik valóban fontosak.
Extreme Ownership: Jocko Willink & Leif Babin
Az Extreme Ownership nem csak egy jól hangzó cím, hanem egy életfilozófia.
Röviden azt jelenti, hogy a vezető felelős mindenért, ami körülötte történik. (Igen, még azokért a hibákért is, amiket nem ő követett el.)
Ez elsőre nyomasztó gondolat lehet, a téma komolysága azonban nem véletlen. A könyvet két harcedzett veterán írta, akik az amerikai hadsereg különleges osztagánál, a SEAL-nél szolgáltak.
Az Extreme Ownership a kiképzéseken és a harcmezőn szerzett vezetői tapasztalataikat ülteti át az üzleti (és részben a magán) életbe.
A mindennapokban persze nem annyira kiélezett a helyzet, mint a csatatéren. Az viszont könnyen belátható, hogy milyen következményekkel jár, ha vezetőként, vállalkozóként vagy szülőként nem vállalunk felelősséget a környezetünkért, mindig csak hárítunk és másokat hibáztatunk.
Jocko-ék könyve pedig pont olyan, mint a címe. Nyers, határozott és kíméletlenül őszinte.
Annak ellenére, hogy meglehetősen távol áll tőlem a katonai hivatás, az elmúlt években számos könyvet olvastam a témában és rengeteget tanultam a Navy SEAL-ek mentalitásából.
Az Extreme Ownership pedig az egyik legjobb vezetői könyv, amit eddig olvastam.
Marcus Aurelius: Elmélkedések
Bevallom, amikor először a kezembe vettem Marcus Aurelius művét, azt hittem, hogy egy rosszul szerkesztett összefoglalót olvasok.
A könyv rövid volt, látszólag nem volt semmilyen struktúrája, a gondolatok pedig teljesen random követték egymást.
Mégis hogy lehet, hogy annyian hivatkoznak erre a műre a sztoikus filozófia klasszikusaként?
Ennek ellenére végig olvastam a könyvet és egyáltalán nem bántam meg. Sőt!
Az Elmélkedések valójában nem is egy könyv, hanem egy napló, ami betekintést enged a valaha élt leghatalmasabb római császár gondolkodásába, lelki gyakorlataiba és filozófiájába.
Ami pedig a legjobban megfogott a műben, hogy Marcus Aurelius sosem tervezte az írásainak a publikálását. Ezért is olyan őszinte és értékes.
Nem az volt a célja, hogy Bestsellert írjon, hanem az, hogy saját magának (!) összefoglalja legfontosabb gondolatait, és válaszokat találjon az élet nagy kérdéseire.
Érdekes módon, éppen ez a formátum teszi különlegessé az Elmélkedéseket, és ez teszi lehetővé azt, hogy mindenki találjon benne egy-egy hasznos gondolatot, amely aktuálisan betalál az életébe.
Greg McKeown: Lényeglátás
Az elmúlt években számtalan módszert kipróbáltam a személyes hatékonyságról.
Idővel azonban be kellett látnom valamit: a legtöbb produktivitási technika teljesen életidegen.
Egy munkahelyen persze hasznos lehet, ha látják rajtad, hogy ambiciózus vagy és idő előtt elvégzed a feladataid.
Viszont ha a vállalkozásodat vagy a személyes életedet szeretnéd építeni, akkor nem a produktivitási tippek fogják jelenteni a megoldást.
Hiába vagy hatékony és hiába dolgozol sokat, ha nem a megfelelő feladatokra koncentrálsz, csak elfoglalt leszel, de nem fogsz előrébb jutni.
Ezért is volt számomra kellemes meglepetés ez a könyv. A lényeglátás nem egy újabb menedzser könyv, hanem sokkal inkább egy filozófia.
Az Esszencializmus nem arról szól, hogyan tudunk minél kevesebb idő alatt, minél több feladatot elvégezni, hanem arról, hogyan válasszuk meg az életünkben azokat a dolgokat, amik VALÓBAN fontosak.
Hogyan zárjuk ki azt, ami felesleges és hogyan koncentráljuk a véges időnket és energiánkat arra, ami IGAZÁN lényeges.
Nem mondom, hogy ez a legjobb könyv, amit valaha olvastam, mégis egy olyan szemléletmódot adott, ami nagyon sokat lendített az életemen.
Phil Knight: A Nike sztori
A Nike Sztori egy IGAZI vállalkozói könyv.
A történet azt meséli el, hogyan lett Phil Knight egy „csomagtartóból japán cipőt áruló huszonévesből” a világ egyik leghíresebb márkájának cégvezetője.
Az alapító önéletrajza azonban nem csak a márka történetről és a saját életéről szól. A könyv tele van izgalmas sztorikkal, vicces anekdotákkal és meglepően személyes történetekkel.
Ami nekem különösen tetszett a Nike sztoriban, az a könyv őszintesége. Phil Knight nem csak a sikereket osztja meg velünk, hanem kíméleten őszinteséggel ír a kudarcokról és elkövetett hibákról is.
- Milliós hiteltartozások és a csőd szélén táncoló vállalkozás.
- Belső konfliktusok.
- Váratlan tragédiák.
De természeten szó esik a cég elképesztő húzásairól és a szenzációs sikerekről is. A Nike sztori csak úgy, mint az élet, egy igaz hullámvasút.
Egy rendkívül szórakoztató, remekül megírt könyv, aminek a történetei nagyon sok inspirációt adhatnak minden ambiciózus vállalkozónak.
De ha nem érdekelnek a vállalkozások, akkor sem kell aggódnod, a Nike sztori így is letehetetlen olvasmány lesz.
Herman Hesse: Sziddhárta
Sokáig haboztam, hogy feltegyem e ezt a könyvet a listára.
Egyrészt nagyon kilóg az eddigi könyvek közül, másrészt azt sem mondhatom el róla, hogy megváltoztatta volna az életemet.
Hermann Hesse műve mégis felkerült a listára, ennek pedig egyetlen oka van:
Egyszerűen imádom ezt a könyvet.
A történet az ifjú herceg életéről szól, aki útra kel apja házából, hogy megismerje a világot, és megtalálja életének értelmét.
Útja során tanítókkal találkozik, megismeri a szenvedést, megtanulja a szerelem művészetét, megtapasztalja a gazdagság árnyoldalait és az egyszerű élet szépségeit, míg végül tapasztalatai és felismerései elvezetik végső céljához.
Őszintén szólva nehéz pontosan megfogalmazni, hogy mi fogott meg annyira a műben, és miért olvastam el már ötször a Sziddhártát.
Talán a gyöngyű elbeszélés vagy talán az elragadó történet miatt. Vagy talán azért, mert magamra ismerek a főhősben…
De talán nem is olyan fontosak ezek a kérdések. A lényeg, hogy szeretem ezt a könyvet és ez épp elég indok arra, hogy újra és újra elővegyem.
ÖSSZEFOGLALÁS
Bízom benne, hogy inspirálónak találtad a könyvösszefoglalót és több olyan könyvet is találtál, amihez azonnal kedvet kaptál.
Természetesen számos kiváló üzleti és önfejlesztő könyv felkívánkozik még a listára, a szépirodalmi és tudományos művekről nem is beszélve.
Az összefoglalóban elsősorban olyan könyveket szerettem volna megosztani, amire leginkább megvan a nyitottság és minél több ember számára lehet hasznos.
Ahogy a bevezetőben is írtam, a felsorolt könyvek nekem túlzás nélkül megváltoztatták az életemet.
Az egyetlen veszély, ami fenyeget (azon kívül, hogy nem veszed a kezedbe a könyveket), hogy hiába olvasod el őket, nem ülteted a gyakorlatba a tanultakat. Ne kövesd el ezt a hibát!
A mai világban mindenkinek megvan a lehetősége, hogy olcsón rendkívül értékes tudáshoz férjen hozzá. Kérdés, hogy neked mi az, ami a legnagyobb előrelépést jelentené az életedben?
Ha nyitott szemmel keresgélsz a felsorolt könyvek között, jó eséllyel megtalálod a válaszokat.
Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg azokkal az ismerőseiddel, aki szeretnek olvasni és hasznos lehet számukra az olvasólista!
További hasznos tartalmakért pedig csatlakozz hozzánk az “1% Közösségbe”, ahol rendszeresen posztolok arról, hogyan alakíthatsz ki fenntartható szokásokat. Emellett izgalmas kihívások és egy szuper közösség is vár!