20 ÖNFEJLESZTŐ KÖNYV, AMI megváltoztatta az életem

A folyamatos tanulás és önmagunk fejlesztése az egyik legjobb módja annak, hogy jobbá tegyük a saját és a környezetünk életét.

Jobb eredményeket szeretnél a munkában, szeretnél egészségesebb lenni, új dolgokat tanulni vagy tenni valamit másokért?

Bármilyen céljaid vagy kihívásaid legyenek, egészen biztos, hogy nem vagy velük egyedül és valaki, valamikor már írt egy könyvet a megoldásokról.

Egy olyan világban élünk, ahol közel kétévente megduplázódik a rendelkezelésre álló információ.

A fő kérdés, hogy meg tudod-e találni a számodra fontos tudást (és persze a gyakorlatba ülteted-e a tanultakat).

Az alábbi listában összegyűjtöttem azokat a könyveket, amik a legnagyobb hatással voltak rám, és túlzás nélkül megváltoztatták az életemet.

Ez az olvasólista azoknak szól, akiknek nincs idejük a felszínes könyvre.

Az ajánlott könyvekben kizárólag olyan tanácsokat találsz, amik nem csak jól hangzanak, hanem valódi eredményeket hoznak.

Robert Greene: A Kiválóság Hatalma

Mi a közös Leonardo da Vinci, Charles Darwin, Mozart, a Wright fivérek, Benjamin Franklin és  Thomas Edison életében?

Röviden a „mastery”, vagyis mindannyian mesteri szintet értek el a maguk területén.

Robert Greene közel 50 kiválóság élettörténetén keresztül mutatja be azokat a tulajdonságokat, élet stratégiákat és szemléletmódot, amik lehetővé tették a maguk nemében páratlan eredmények elérését.

Az élettörténeteken kívül a könyv leírja azt is, hogyan tudjuk mindezt a saját életünkre vonatkoztatni. Hogyan tudunk mi magunk is a kiválóság útjára lépni, annak minden szépségével és nehézségével együtt.

„A kiválósághoz vezető út türelmet igényel. 5-10 éven át az útra kell fókuszálnod, mielőtt learathatod az erőfeszítéseid gyümölcsét… Tartós sikerre  és pénzre nem azok tesznek szert, akik ezekre célként tekintenek, hanem azok, akik a tudásra és az életük kiteljesítésére koncentrálnak.”– Robert Greene

Carol S. Dwack: Szemléletváltás

Carol S. Dweck, a Stanford Egyetem pszichológiaprofesszora és a világ egyik vezető teljesítménykutatója.

Könyvének fő gondolata, hogy kevésbé a tehetségünktől és született képességeinktől függ, hogy elérjük-e a céljainkat, sokkal inkább a szemléletmódunk az, ami meghatározza az eredményeinket, elégedettségünket és jólétünket.

A fő kérdés, hogy rögzült vagy fejlődési szemlélettel tekintünk a világra?

Carol Dweck számos kutatással, szemléletes és gyakorlati példával (sportolók, vezetők, tanárok) bizonyítja szemléletmódunk hatását a munkánkra és a magánéletünkre. Hogyan kezeljük a veszteségeket, hogyan vészeljük át az életünkben a hullámvölgyeket, mennyire vagyunk kitartóak és motiváltak a nehezebb időszakokban?

Az elsők között volt ez a könyv, amit a teljesítménypszichológia témakörben olvastam és címéhez hűen számomra valóban nagy szemléletváltást hozott.

Anders Ericsson: Csúcsteljesítmény

Mi tesz valakit kiemelkedően eredményessé a maga területén? Mi tesz valakit élsportolóvá, sakk nagymesterré, világhírű hegedűvésszé vagy sikeres vállalkozóvá?

Anders Ericsson a világ egyik vezető teljesítménykutatója, könyvében bemutatja azt a fejlődési módszert, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki a legjobbak közé kerülhessen.

Attól még, hogy valaki sokat dolgozik, nem jelenti azt, hogy egyre jobbá válik munkájában, vagy előre tud lépni a karrierjében.

A kiemelkedő eredmények eléréséhez nem elég a már meglévő tudásunkat ismételgetni, a készségeink folyamatos fejlesztésére és elmélyült munkára van szükség, ami sosem lesz gyors és kényelmes folyamat.

Anders Ericsson lépésről lépésre leírja, mik a feltételei a kiemelkedő teljesítmények és hogyan tudod mindezt a gyakorlatba ültetni a saját területeden.

Jim Loehr, Tony Schwartz: The Power of Full Engagement

„Életünk legfontosabb mérőszáma nem az, hogy mennyi időt töltünk el ezen a bolygón, hanem hogy mennyi energiát tudunk belerakni a rendelkezésre álló időnkbe…” Jim Loehr & Tony Schwarz

Az idő és a pénz nagyon fontos erőforrás, az energiaszintünk még ezeknél is fontosabb.

Ha nem mozgunk eleget, rossz kajákat eszünk, nincs rendben az alvás, nincsenek minőségi kapcsolataink és olyan minőségi programok, amik valóban feltöltenének, akkor messze nem fogjuk tudni kiaknázni a lehetőségeinket.

A rendelkezésre álló energia az egészségünk, teljesítményünk és a jólétünk alapja. Megfelelő energiaszint hiányában az időnkből sem fogjuk tudni kihozni a maximumot.

A könyv számos kézzelfogható példán és kutatáson keresztül mutatja be, hogyan tudjuk optimalizálni a teljesítményünket és a mindennapjainkat: mik az energiaszintünk alappillérei (mentális, érzelmi, fizikai, spirituális), hogyan tudunk szert tenni nagyobb energiaszintre és mibe érdemes fektetni az energiánkat, hogy az valódi eredményeket hozzon az életünkbe.

Ryan Holiday: Az Ego az Ellenség

Ez a könyv az ego-ról szól (nem a Freudi értelmezésben), ami megszámlálhatatlan karriert tett tönkre és nagyon sok embert akadályozott meg abban, hogy megvalósíthassa a személyes céljait.

„Félünk hibázni és veszíteni, mert azt gondoljuk, hogy a bukások rólunk szólnak. Pedig nem. A sikerek sem. A kudarc azt üzeni, hogy van esély fejlődni és jobban megérteni magunkat.” Ryan Holiday

Ryan Holiday világsikerű könyve megmutatja, hogyan ismerheted fel döntéseid, cselekedeteid mögött a saját egódat, amely sokszor arra kényszerít, hogy érdekeid ellen dönts. 

Steven Pressfield: A Művészet Háborúja

Nehezen veszed rá magad a tanulásra? Tudod, hogy többet kellene dolgoznod és fejlesztened magad, mégsem teszed? Halogatod az edzést, hogy egészségesebb életmódra válts, új emberekkel ismerkedj meg vagy pozitív szokásokat alakíts ki?

Akkor ismered az ellenállást.

Bár a könyv alapvetően a művészetről, a kreativitásról és az alkotói kihívásokról szól, számtalan olyan gondolatot tartalmaz, amit az élet más területein is tudsz kamatoztatni.

Pressfield rendkívül stílusos könyvében elkalauzol a kreatív feszültség, vagyis ahogy ő nevezi, az “ellenállás” világába.

Ez az, ami megakadályoz abban, hogy amatőrből profivá válhass. Ez az, ami megakadályoz abban, hogy kibontakoztathasd a lehetőségeid, megvalósíthasd a céljaid a munkádban, egészség terén vagy a kapcsolataidban.
Ha nem küzdöd le ezt a feszültséget, akkor folyamatosan benned lesz a félelem, hogy hibázhatsz, szabotálni fogod magad, vagy bele se kezdesz azokba a dolgokba, amikről egyébként tudod, hogy fontos lenne. Steven Pressfield segít, hogy leküzd ezt az ellenállást.

James Clear: Atomic Habits

Régóta követem James Clear blogját, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, aki érdeklődik a produktivitás, a teljesítménynövelés, mentális állóképesség, és a szokások iránt.

Az Atomic Habits a legutóbbiról szól, vagyis arról, hogyan hagyhatjuk el rossz szokásainkat és hogyan alakíthatunk ki pozitív szokásokat, mindezt egyszerűen és maradandóan.

Mindennapi szokásaink alapvetően meghatározzák a teljesítményünket és az életminőségünket.

 „Egy kicsivel jobb, vagy rosszabb döntést hozni, jelentéktelennek tűnik az adott pillanatban, de ezekből a pillanatokból áll az életed, és idővel ezek a választások határozzák meg, hogy ki vagy és ki lehetnél. A sikert a mindennapi szokások határozzák meg, nem pedig az egyszer az életben hozott nagy döntések.”

Sajnos a könyv csak angol nyelven jelent meg, viszont ha érdekel a szokásformálás témaköre, bártan ajánlom Charles Duhigg –  A szokás hatalma című könyvét, ami éppen csak lemaradt a 20-as listáról.

Jordan Peterson – 12 Szabály az élethez

Amikor először hallottam a könyvről rögtön az ugrott be, hogy sok minden jól jönne az életembe, de még 12 szabályra biztosan nincs szükségem.

Szerencsére, amikor már a sokadik ismerősöm ajánlotta a könyvet, túlléptem a címmel kapcsolatos ellenállásomon és 3 nap alatt elolvastam.

A könyv azonnal felugrott a Top 20-as olvasólistámra.

Jordan Peterson klinikai pszichológus, a Torontói Egyetem professzora.

Könyvének fő témája, hogyan kerülhetjük el, hogy eluralkodjon az életünkben a káosz.

  • Mit tehetünk azért, hogy felülkerekedjünk a negatív gondolatainkon?
  • Mit tehetünk azért, hogy felálljunk, ha válságba kerültünk?
  • Összességében véve, hogyan tegyük rendbe az életünket?

Jordan Peterson könyvében olyan egyetemes értékeket ad át, amikre igazából csak bólogatni lehet. Mégis mindezt olyan újszerű megközelítésben teszi, ami messze kiemeli a klasszikus önfejlesztő, pszichológiai irodalom közül.

MJ DeMarco: Gyorsítósáv a Milliókhoz

A Gyorsítósáv a milliókhoz alapvetően egy üzleti könyv, mégis sokkal több van benne, mint a címe sugall.

Ez nem egy újabb sikerkönyv, arról, hogyan legyünk gyorsan és egyszerűen gazdagok és boldogok. Sokkal inkább egy szemléletmódról szól, pénzügyi tudatosságról, hosszú távú gondolkozásról, döntéseink következményeiről, tele értékes, praktikus és gyakorlatias ötletekkel.

A könyv sok olyan köztudatban lévő mítoszt lerombol arról, hogyan tudunk jólétet és bőséget teremteni az életünkben. Összegyűjti, hogy milyen hazugságokat hisznek el az emberek, ami visszatartja őket a sikertől, és mit kell tennie azoknak, akik szeretnének előre lépni, többet kihozni az életükből.

Az út nem könnyű (ha az lenne, mindenki ezt csinálná), cserébe nagyon kifizetődő. MJ DeMarco nagyszerű könyvében végig vezet, hogyan tudod mindezt a saját életedben is megvalósítani.

Dr. Stephen R. Covey: A Kiemelkedően Eredményes Emberek 7 Szokása

Ez a könyv túlzás nélkül teljesen megváltoztatta az életemet.

A kiemelkedően eredményes emberek 7 szokása volt az első önfejlesztő – üzleti könyv, amit valaha olvastam (ezért elképzelhető, hogy elfogult vagyok). Utólag azonban nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy elsőre nem valami más „sikerkönyvet” vettem a kezembe.

Lássuk be, tele a padlás olyan könyvekkel, amik sikert, pénzt, boldogságot ígérnek, cserébe nem sokat adnak, és ha valaki nem elég figyelmes, könnyen egy boldogság-siker hajhász tévútra is kerülhet.

Ne tévesszen meg senkit a könyv címe. Ez a könyv valódi értékekről és olyan alapelvekről szól, amik valóban működnek, 30 éve is megállták a helyüket és 30 év múlva is ugyanolyan aktuálisak lesznek.

 „Hiszem, hogy a személyes kiválóság alapvető forrása az integritás. Akkor lesz nyugodt a lelkiismereted, ha az igaz elvekkel, és értékekkel harmóniában van az életed, nem pedig fordítva.” Stephen Covey 

Cal Newport: Digital Minimalism

Szerintem, ezt a könyvet nagyon sok embernek el kellene olvasnia! A digitális világ kihívásai szinte mindenkit érintenek, mégis kevesen foglalkoznak vele.

Az okostelefonok és a közösségi média olyan szinten felpörgették az életünket, amit az agyunk evolúciós okokból nem tud „normálisan” feldolgozni.

A 0-24 órában bejövő üzenetek, értesítések és a végtelen információ hatására nem csak egyre szétszórtabbak és stresszesebbek vagyunk, hanem könnyen függővé is válhatunk.

Ezért is fontos tudatosan használni az okos eszközöket, és meghúzni azokat a határokat, hogy azok minket szolgáljanak, és nem mi szolgáljuk azokat.

A digitális minimalizmus egy olyan technológiai filozófia, aminek a célja, hogy az online töltött időnket kizárólag olyan gondosan kiválasztott tevékenységre koncentráljuk, amik leginkább támogatják az életünket.

Az elmélet mellett a könyv számos példát és gyakorlatias ötletet ad ahhoz, hogyan tegyünk rendet a digitális életünkben.

David Goggins – Can’t Hurt Me

Nem is emlékszem mikor volt rám utoljára ilyen nagy hatással egy könyv.

Az életrajzi történet röviden arról szól, hogyan küzdötte fel magát David Goggins egy végtelenül hátrányos helyzetből előbb Navy SEAL-lé, majd a világ egyik legkeményebb ultra atlétájává.

A Can’t Hurt Me egy hiteles, nyers és kíméletlenül őszinte könyv, ami magasan kiemelkedik a legtöbb siker és motivációs könyv közül.

David Goggins életútja nagyon sok inspirációt adhat, hogy mit érhet el egy ember, ha fejben rendbe teszi magát és kitartóan, keményen dolgozik a céljaiért.

„Mindenki gyors megoldást akar, mint a 6 perces hasizom… persze lehet, hogy így is lesznek részeredmények, de ezek az eredmények nem lesznek tartósak. A valódi eredményekért meg kell szenvedni. Ezt mindenkinek be kellene vésni az agyába, hogy emlékezzen rá, ha nehéz idők jönnek…” – David Goggins

Martin Seligman: Flourish

Martin Seligman a pozitív pszichológia, vagyis a „boldogság” tudományának atyja. Kíméletlenül leszámol azokkal a boldogságmítoszokkal, amik annyira beszivárogtak a mindennapjainkba.

Manapság a legtöbben a boldogságot a pozitív érzésektől a testi élvezetektől, a siker hajszolásától és a különböző fogyasztói cikkek halmozásától várják.

A probléma ezzel mindössze annyi, hogy ezáltal még kiüresedettebbek, boldogtalanabbak lesznek az emberek.

A valódi boldogsághoz (vagy ahogy Martin Seligman nevezi – jóléthez) egészen más út vezet. Elengedhetetlen, hogy fontos célokkal, minőségi kapcsolatokkal rendelkezzünk. Éreznünk kell azt, hogy haladunk az életünkben, folyamatosan fejlődünk, egyre jobbak leszünk és tartalmasan telnek a mindennapjaink.

A könyv egy nagyon érdekes és inspiráló keveréke a komoly tudományos alapokon nyugvó elméleteknek és a gyakorlati megközelítésnek arról, hogy hogyan tudunk egy elégedett életet élni, a helyett, hogy állandón boldogok akarnánk lenni.

Cal Newport: Deep Work

„Az elmélyült munka hipotézis: az elmélyült munkára való képesség egyre ritkább, ezzel egy időben egyre értékesebb készség a mai társadalomban. Ennek következményeként, azon kevesek, akik el tudják sajátítani ezt a skillt jelentős előnyre tehetnek szert a munkában és az élet minden területén…” – Cal Newport

A legtöbb ember felszínes munkát végez (nem csak a munkában) és képtelen a fókuszát hosszú időn keresztül egy adott feladatra koncentrálni, rendszeresen kizökkenti valami, unatkozik, elkalandozik, egyszerre több dologgal foglalkozik.

Az elmélyült munka egy kizökkenéstől mentes, 100% osan koncentrált állapot, ami maximalizálja a kognitív képességeinket, gyorsítja a tanulási folyamatokat, fejleszti az adott feladathoz szükséges képességeinket (technikai – mentális) és kitolja a fókuszunk határait.

Cal Newport megtanítja, hogyan tegyél szert előnyre és alkalmazd mindezt a gyakorlatban. Hogyan eddzed az agyad és hogyan tedd az elmélyült munkát a szakmai életed középpontjába.

Nathaniel Branden: Six Pillars of Self Esteem

Sok ember nagy elméleti tudással rendelkezik, mégsem tud igazán érvényesülni a munkájában és a magánéletében.

Hiába vannak nagy terveid, hiába próbálsz kiemelkedő eredményeket elérni, stabil önbecsülés hiányában előbb utóbb szabotálni fogod magad, halogatni fogod a dolgokat, vagy bele sem fogsz kezdeni azokba (miközben tudod, hogy fontos lenne változtatni).

Ha nem hisszük el magunkról hogy képesek vagyunk valamire, nem is fogunk érte valódi erőfeszítéseket tenni. (Miért is pazarolnánk feleslegesen az időnket és energiánkat, ha tudat alatt úgy érezzük, úgysem sikerülhet.)

Nathaniel Branden szerint a VALÓDI önbecsülésünk 6 alappilléren nyugszik.

Mennyire hozunk tudatos döntéseket az életünkkel kapcsolatban, mennyire tudjuk elfogadni önmagunkat, vállaljuk-e a felelősséget az életünkért, tudjuk-e érvényesíteni a véleményünket, akaratunkat, mennyire éljük céltudatosan az életünket és mennyire élünk összhangban az értékeinkkel?

Valódi önbecsülést építeni pedig nem lehet máshogy, mint rengeteg idővel és kitartó gyakorlással.

Tim Ferriss: Deep Work

Mikor elkezdtem írni a 4 órás munkahét összefoglalóját egy ideig el kellett gondolkodnom azon, miért is akartam feltenni ezt a könyv a listára, olyan régen olvastam már.

Aztán beugrott, miért is imádtam ezt a könyvet. Ez is egyike volt azoknak az első könyveknek, amit önfejlesztés témában olvastam és nagyon sok szempontból szemléletformáló volt. Amellett, hogy tele van praktikus produktivitási tippekkel, egy egészen vonzó életstílust képvisel. A legfontosabb üzenete nekem mégis az volt, hogy lehet máshogy is élni, mint a legtöbben.

Lehetséges a saját szabályaink szerint élni, és lehetőség van egy olyan életstílust megvalósítani, ahol azzal foglalkozunk, amivel szeretnénk, onnan ahonnan szeretnénk, akkor, amikor szeretnénk.

Számomra valahol mindig is ez volt a vonzó a vállalkozó-szabadúszó létben, Tim Ferriss pedig a következő szintre emelte a tétet azzal, hogy leírta, hogyan tudjuk mindezt úgy megvalósítani, hogy elég legyen hozzá heti 4 órát dolgozni.

Jim Paul: What I Learned Losing A Million Dollars

A könyv szerzője, Jim Paul az álom életét éli. Rövid idő alatt jut el nagyon magas pozícióba, sikert sikerre halmoz, gondtalan családi életet él és persze dől hozzá a pénz. Azután mindent elveszít.

A könyv első fele egy végtelenül szórakoztató sztorival indul Paul felemelkedéséről és bukásáról. A könyv második fele pedig azt elemzi, hogy Paul mit tanult mindebből és milyen döntések, mentális folyamatok vezettek oda, hogy elveszítse a munkáját, a hírnevét, az összes pénzét és majdnem a családját is.

A pénzügyi veszteségek kezelése, a sebezhetetlenség érzése a kezdeti nyereségek miatt, az irracionális kockázatvállalás és optimális ítélőképesség elvesztése mellett sok más pszichológiai faktort górcső alá vesz a könyv. Mindezt nagyon szórakoztató formában.

Annak ellenére, hogy a könyv a tődzsde világában játszódik, rendívül tanulságos, és sok esetben magunkra ismerhetünk a mindennapi döntéseinkben.

Walter Mischel: Pillecukorteszt

Egy pillecukor most, vagy két pillecukor 20 perc múlva? Dióhéjban erről szólt Walter Mischel gyerekekkel végzett tesztje, ami elsőként kutatta az akaraterő és érzelmi kontrollra való képesség hosszú távú hatását. Az eredmények sok szempontból megdöbbentően voltak.

A mai világban az azonnali jutalomérzetek világában élünk. A gyorséttermektől kezdve, a közösségi médián át, a pornó, a sorozatok, a videójátékok mind-mind olyan dolgok, amik meghatározzák a mai fiatalok mindennapjait és az azonnali jutalmazást erősítik.

Mindez nagymértékben csökkenti a hosszú távú gondolkodásra, a fókuszra és tervezésre való képességünket és alapvetően meghatározza az eredményességünket.

A könyv egy tudományos alapokon nyugvó, izgalmas utazás az elménk működésébe. Hogyan tudjuk kontrollálni az érzelmeinket? Hogyan tudunk pozitív várható értékű döntéseket hozni, nagyobb teljesítményre szert tenni és jólétet teremteni az életünkben?

A Pillecukorteszt nem csak a karrieredben kamatoztatható, de a mindennapokban is nagyszerű tudást és gyakorlati útmutatót nyújt.

Csíkszentmihályi Mihány: Flow

Akik közelebbről ismernek, tudják, hogy nagyon szeretek játszani. Sakkozás, társasjátékok, kártyajátékok, legózás a gyerekekkel vagy komplexebb logikai játékok, igazából bármi jöhet.
 
A játék az egyik olyan tevékenység (a jó beszélgetések mellett), amiben a legjobban el tudok merülni. Szinte teljesen eltűnik az idő, átadom magam a folyamatnak és valóban élvezem azt, amit csinálok.
 
Csíkszenmihályi Mihály ezt az élményt Flow állapotnak nevezte, amit az életünk számos területén megtapasztalhatunk, akár a sportban, társas kapcsolatainkban, munkában vagy művészetekben.
 
A Flow egy nagyszerű könyv arról, hogyan tudjuk úgy irányítani tudatunkat, hogy következetesen eljuthassunk a flow állapotába. Ez az az állapot, ahol a lehető legoptimálisabb teljesítményt nyújtjuk és a legtöbb örömöt tapasztaljuk az életünkben.
 
Sajnos a legtöbben keveset tapasztalják meg ezt az élményt. A sok elfoglaltság, munka és a sok agyalás következtében könnyű elveszíteni a kapcsolatunkat önmagunkkal és a világgal, pedig a flow megélésének lehetősége mindenkiben benne van.
 
A könyvből megtudhatod, milyen tényezők befolyásolhatják, hogy flowba kerülhess, és hogyan érd el gyakrabban ez az állapot.

Mark Manson: The Subtle Art of Not Giving a F*uck

Ez a könyv nagyon kilóg a legnépszerűbb és a csapból is folyó, sikerrel, pozitív gondolkozással és boldogsággal foglalkozó önfejlesztő könyvek közül. És pont ez a jó benne.

Az élet nem mindig könnyű, sőt sokszor kifejezetten nehéz és kemény. Egyik kihívás jön a másik után, rengeteg a bizonytalanság, sokszor nagy a nyomás és néha történnek rossz dolgok.

Mark Manson rendkívül sajátos humorral fejti ki a gondolatait, arról, hogy az ember nem tökéletes, az élet pedig nem mindig habos torta. Ez van. Minél kevesebbet stresszelünk ezen, annál jobban tudjuk magunkat érezni a derűsebb időszakokban.

A lényeg, hogy megtaláljuk azokat a dolgokat, amikre érdemes időt és energiát fordítani, és le tudjuk sz*arni azokat a dolgokat, amik teljesen lényegtelenek vagy nem tudunk változtatni rajtuk.

ÖSSZEFOGLALÁS

Bízom benne, hogy inspirálónak találtad a könyvösszefoglalót és több olyan könyvet is találtál, amihez azonnal kedvet kaptál.

Ahogy a bevezetőben is írtam, a felsorolt könyvek nekem túlzás nélkül megváltoztatták az életemet.

Az egyetlen veszély, ami fenyeget, hogy hiába olvasod őket és halmozod a tudást, nem ülteted a gyakorlatba a tanultakat.

Ne kövesd el ezt a hibát!

A mai világban mindenkinek megvan a lehetősége, hogy olcsón rendkívül értékes tudáshoz férjen hozzá. Kérdés, Te fogsz-e élni ezzel a lehetőséggel?

Jelenleg mi a legfontosabb célod a munkában, magánéletedben? Mi az, ami kihívást jelent számodra? Mi az a téma, ami egyértelműen előre mozdítaná az életedet?

Ha nyitott szemmel keresgélsz a felsorolt könyvek között, jó eséllyel megtalálod a válaszokat.

Ha tetszett a bejegyzés, oszd meg azokkal az ismerőseiddel, aki szeretnek olvasni és hasznos lehet számukra az olvasólista!

További értékes tartalmakért, csatlakozz hozzánk a Produktivitás & Mindset Clubba! (Ingyenes Facebook csoport)